A napjaink nemzetközi kozmetika és parfümiparának alapját meghatározó három asszony azonos gyökerekkel rendelkezik, s sokban hasonlatos volt pályafutásuk is.

Helena Rubinstein
a lengyelországi Krakkóban született, 18 éves korában a kifejezetten számára elkészített 12 tégely krémet elvitte Ausztráliába, itt gyógyhatású kozmetikai összetevőket és kenőcsöket vegyített, ami azonnal híressé tette. 1920-ban nyitotta meg első szépségszalonját Melbourne-ben, ezt követően Londonban, Párizsban, és New Yorkban, miközben folytatta termékei gyártását és értékesítését.

Estée Lauder
New Yorkban, egy pozsonyi magyar zsidó bevándorló családjában született. 1946-ban férjével, Jospeh Lauderrel megalapították közös cégüket, mely luxusminőségű bőrápolókat, "make up-okat", illatokat gyártott, olyanokat, amelyek napjainkban is világszerte keresettek.

Judith Müller
nagyon fiatalon kezdte kozmetikai pályafutását szülővárosában. Később szüleivel Izraelbe emigrált. Tanulmányait Párizsban folyatta, majd Izraelbe visszatérve azon dolgozott, hogy valóra váltsa álmait, és elkészítse az első nemzeti illatot: a Bat Sheba parfümöt és a King David Men's Cologne kölnit. Néhány éven belül termékeit, amelyek azóta világszerte ismertté váltak, már 16 országba exportálták.

következő oldal >>







Kovács Enikő
kozmetikus mester,
egészségügyi szakkozmetikus

06 23 336 526
06 20 913 3381

2045 Törökbálint,
Munkácsy M. u. 39.

hétfő-péntek: 8-20-ig
szombat: 8-14-ig.



Add a Facebook-hoz



Minimum felbontás: 1024 x 768 | Grafika és kivitelezés: Civertan Bt.